info
Weöres S.: A kétfejű fenevad (Katona József Színház)
Tájékozatlanságomból kifolyólag azt gondoltam, hogy ez majd ilyen komoly történelmi darab lesz, de szerencsére nem, sokkal inkább modern groteszk. Könnyen befogadható rendezés, jó színészek, akik közül természetesen F.Ernő kiemelkedett (kis könnyítés, hogy a legjobb szerepe neki volt, az agyafúrt “sidó” hálás téma), és már pont kezdene fárasztani, amikor vége. Egyszernézősnek mindenképpen ajánlott. Weöres meg egy zseni volt, de hát ezt nem is kéne mondani.
Katona József Színház: A hős és a csokoládékatona
Nagyon jó előadás, teljesen feldobta a hangulatom, de nemcsak az enyémet, a közönség kb. tombolt a végére (OK, főleg a Nagy Ervinbe szerelmes lánykák, mással nem tudom magyarázni, csak nem a Haumann kedvéért visongtak). Nagyszerű a szereposztás, senki nem megy el ripacsba, pedig ez a bohózat nagyon annak a szélén táncol, de mindenki szépen még éppen kívüle marad. Na jó, még Jordán Adél is jó volt, és hogy én ezt leírom, nagy szó. Élőzenére énekelnek és táncolnak is benne, én ugyan nem értek hozzá, de akivel néztem, egy kicsit igen, ő mondta, hogy a jelmezek és a tánc is autentikus, bolgár-szerb vonal, a történetnek megfelelően. Három 40 perces felvonás, de abszolút kibírható, sőt. A történet kicsit bugyuta, de még nem fárasztóan az, tényleg igazi felüdülés.
Szigliget — A Csiky Gergely Színház tavalyi előadása — még nem láttam ezt a darabot sosem, de Hamvai Kornél remekel, tudja, hogyan kell vígjátékot írni: van itt minden — hulla, félrelépés, összekevert levelek, apró lopások, összecserélt szerepek, féltékeny férj, olasz újságíró, sőt, még egy államvédelmis is, mert mindez 1953-ban játszódik. Mégis jókat lehet röhögni a történeten, és mindig sikerül egy kicsit még tovább csavarni a helyzeten, és nem is túl kiszámítható módon. Kár, hogy a Nemzetis előadást nem láttam anno, habár a kaposváriak sem voltak rosszak egyáltalán.
Készült az Orfeusz alászállból film is, persze Marlon Brandoval a főszerepben, de az is ígéretes volt, hogy Sidney Lumet a rendező. Nagyon érdekes volt látni, hogy a színdarabot hogyan írták át több helyszínes filmmé, dramaturgilag jól megoldották (Tennessee Williams írta át a saját darabját). Na de az össze többi… Az a bajom az 50-es, 60-as filmek legtöbbjével, hogy szörnyűséges a színészi játék. Mai szemmel nevetségesen túljátszott és modoros, amire még a szájbarágós világítás is rátesz egy lapáttal (amikor fontos mondanivaló van, akkor elsötétül a háttér és jól belevilágítanak a színész arcába). Anna Magnani játssza az idősebb nőt, teljesen hiteltelen, hogy ebbe a ronda és idős nőbe beleszeretne Brando. Erre a szerepre egy MILF kell (ezért jó Udvaros Dorottya a Nemzetiben), de ez a szegény olasz nő borzalmasan néz ki — és az sem segített, gondolom, hogy Magnani nem is tudott angolul, és Brando utálta, mint a szart. De azért túljátszani nem kellett volna, habár ez volt akkor a színjátszás — Magnani két évvel a film előtt Oscar-díjat kapott, tehát korának elismert színésze volt. De mindenki más is nevetséges, kivéve Brandot. Tényleg az egyik legnagyobb színész volt, még ma is abszolút nézhető az alakítása, mérföldekre kiemelkedik a többiek közül.
Orfeusz alászáll (Nemzeti Színház)
Tennessee Williams darab, tehát garantált, hogy mindenki nyomorultan kezdi és még nyomorultabban végzi — de ezt lehet igazán eljátszani. Nagyon jó a színészgárda, Udvaros természetesen remekel, és Szabó Kimmel sem ijed meg, hogy vele kell játszania, simán felnő Udvaroshoz. A többiek szépen asszisztálnak, Bodroginak van két jelenete, de abban elképesztő, ha ő van a színpadon, akkor nehéz mellőle kitűnni — kár, hogy nincs komolyabb páros jelenetük Udvarossal… Sopsits rendezés, szinte mindenki szidja a lépcsőt, ami a díszlet, sőt a dramaturgia fontos kelléke, engem nem zavart, akár még szimbolikus jelentést is bele lehet látni. Állítólag ez már egy rövidített előadás, ennek örülök, mert így is három órás (viszont nem unalmas egy percre sem). Egyetlen fájdalmam, hogy Péterfy Bori nem vette vissza ezt a szerepét, mert bár nem tartom jó színésznőnek, de ez a szerep pont illik rá (hülye kis kurva), és Söptei Andrea nem volt igazán meggyőző. De a két főszereplő miatt érdemes megnézni.
Spiró: Az imposztor — Pécsi Nemzeti Színház
Azt hittem, a klasszikus Major Tamásos változatot töltöttem le, de ez a pécsi volt, Jordán Tamással, 2002-ből. Szerintem nem annyira rossz, mint amennyire ez a kritika lehúzza, de Rázga Miklós tényleg alulról lógott ki (a kritikus szerint: “Rázga Miklós színtelenül, kapkodva, üres hányavetiséggel játssza el Każyńskit, és közelébe se ér Sinkó László egykori emlékezetes alakításának. Rázga kudarcáért a rendező is felelős.”). Viszont legalább láttam vidéki előadást, ez ritkán sikerül (max. tévében)
Sofi Oksanen: Tisztogatás — Budapesti Kamaraszínház (Shure)
Nem egy könnyű darab, az észteknek sem volt fáklyásmenet a szovjet megszállás. Kemény történet, hihető és alapos, arról, hogyan csinálja ki az embert a történelem, meg persze egy kicsit saját maga is. Sopsits rendezte, igen ötletesen, főleg az idősíkokat oldotta meg jól, van olyan, hogy egyszerre három különböző időben járunk, de érthető és követhető egyből. A színészek is jók, Szilágyi Zsuzsától nem vártam sokat, de remek volt. A regényt nem olvastam, nem is vagyok híve annak, hogy regényeket állítsanak színpadra, de ennek nagyon jó volt a dramaturgja, mert egyáltalán nem érződött, hogy ez nem drámaként lett volna megírva eredetileg is. (Érdekes, hogy Kaposváron is megy, Valló rendezésében, arról azt hallottam, hogy nem annyira jó.)
Az ember tragédiája, Nemzeti Színház
Szerintem a legrosszabb Alföldi-rendezés, amit valaha láttam, és nem azért, mert újraértelmezte a darabot, és főleg nem azért, amiért támadni szokás jobbról. Hanem mert egy csomó parasztvakítást belevitt, és miközben voltak jó és egyedi ötletei, ezeket szépen lerombolja a baromságokkal. A legnagyobb ilyen ostobaság az autó, utálom, hogy mostanában már szinte kötelező autóval bemenni a színpadra. Totál felesleges. A londoni szín a legrosszab, hátul kis legofigurákkal molyolnak, meg valami labirintusban (?) mászkálnak, azt lehet kivetítőn nézni. És hát a szokásos Nemzeti-baj, hogy nem lehet hallani, télen még rosszabb, mert a közönség többet köhög-prüszköl. A színészeket nem kíméli az előadás, keresztül-kasul bejárják a színházat, másznak, függeszkednek, befurakodnak a nézők közé, van itt minden, de tisztességesen helytállnak. Meg voltam győződve, hogy László Zsolt Nyuszifül fog a legjobban tetszeni, ehhez képest egy mellékszereplő, Makranczi Zalán volt a legjobb szerintem (több szerepben, például ő az eszkimó, amit eredetileg Stohl játszott). Ja, és a darabot most sem sikerült megszeretnem. (Jó pont, hogy LZs végre levágatta a haját, most ismét remekül néz ki.)
(Blaskó Péter /az Úr/, LZs /Lucifer/, Szatory Dávid /Ádám/, Tenki Réka /Éva/)
kieg.: rájöttem, hogy ez az előadás a 17-20 éveseknek szól, és ha így nézzük, akkor jó lehet (eléri a célját)
Büchner-Tom Waits: Woyzeck (Katona József Színház, Budapest)
Máris megvan az idei első színházi élményem, ismét beugró nézőként. Noshát… a színészek jók, egyesek kiválóak (Keresztes Tamás!), a mozgás remek, a díszlet rendben, a dalokkal sincs semmi baj, a rendezés átgondolt, de mégis… ez a darab, hát nem a német drámairodalom csúcsa, aktualitását annyira nem érzem, de ettől még lehetne jó, ám inkább csak közepes. És a szerencsétleneknek még ráadásul angolul is kell énekelni, kissé béna kiejtéssel — nem is a kiejtés zavart, hanem hogy miért angolul énekelnek? (a dalokat felül feliratozzák) Egy német darabban, magyar színpadon. Hát mert Tom Waits nem engedi, hogy lefordítsák hallhatatlan sorait, mekkora köcsög már. — Szóval van olyan, hogy az előadás kiváló, a színészek és a rendező mindent megtesz, de nem ajánlanám, nem nézném meg többet — mint amikor a műtét sikeres, csak a beteg hal meg.
Hogy nem láttam én még a Bódy Gábor rendezte Hamletet? Mármint most már láttam, az első részt még tavaly néztem meg, aztán a másodikat már idén, de ez eddig kimaradt. Remek, zseniális, Cserhalmi überzexy és tökéletes… egy óriás agy a díszlet (!!!), sci-fisre vett a hangulat, nem csoda, hogy kiröhögték az egészet a bemutatásakor (1981, Győr), és gyorsan le is vették a műsorról, amikor ez a bizonyos díszlet leégett — itt van egy írás az egészről (itt meg egy beszélgetés Bódyval a darabról). Még jó, hogy van tévés verzió is.
Szent Johanna a Nemzetiben — még gondolkozom, láttam-e már hatásosabb-lenyűgözőbb díszletet a fent láthatónál (miközben totál minimálra volt véve a többi jelenetben a díszlet, sőt igazából itt is csak a gigantikus nagyra felnagyított oltárkép-részletek vannak, de az nagyon üt. Percekig csak azt néztem.). Az előadást két dolog hátráltatta: a nehézkes-döcögős darab (rengeteg hosszú monológ van benne, a végét már totál meghúzták, de így lett a második felvonás jobb, mint az első), a másik meg a színház maga, nem lehet érteni, mit mondanak jó színészeink, ha kicsit hátrábbról szólnak (Bodrogit már elől se lehet jól hallani) — de erre meg lehet számítani. Azért nem bántam meg, hogy megnéztem.
Tersánszky Józsi Jenő-Grecsó Krisztián: Cigányok
Nem csak Nagy Ervin ugrott be ma egy (azaz két) szerepre, hanem én is, nézőként. N.E. remekül megoldotta a dolgot, nem is értem, hogyan lehet fél nap alatt megtanulni két kicsi szerepet, még ha összesen csak 15 mondata is van. Különben egyáltalán nem rossz darab, nagyon tetszik Grecsó ötlete, hogy a Tersánszky darabot folytatta, a mostanában előforduló történésekre reflektálva. Szépen kijött a mondanivaló, ahogy kell. Egyetlen dolog nem tetszett: többször viccesre vettek/írtak egy-két dolgot, ami a cigányság kultúrájában természetes, és így pl. előfordul, hogy a gyászoláson nevet a nézőtér (én nem is tudtam annyira). Kíváncsi lennék romavéleményre is a darabbal kapcsolatban, majd utánaolvasok, hátha van a neten. A színészek persze hogy jók voltak, csak néha mentek el ripacsba, de nem fájdalmasan. A rendezés, a mozgás és a díszlet is egyben volt, jól átgondolt előadás, bár legendás nem lesz.
Christopher Hampton: Teljes napfogyatkozás (Budapesti Kamaraszínház)
színmű egy részben, előadás vége: 20.10
Paul Verlaine: Nagy Viktor
Arthur Rimbaud: Szűcs Péter Pál
Mathilde: Verebes Linda
Mauté de Fleurville-né: Tímár Éva
Mauté de Fleurville: Kocsó Gábor
Isabelle Rimbaud: Varga Klári
Eugénie: Juhász Réka
Rendező: Léner András
Bemutató: 2011.02.19.
Még jó, hogy utánanéztem, különben itt most jól beégetném magam azzal, hogy nem értem, miért kell manapság filmekből színdarabot csinálni, de hát a színdarab jóval előbb volt, mint az igen emlékezetes Leo film, csak hát én műveletlen vagyok, na. Szóval a darab előbb létezett, de nem számomra, és mivel Leo dC (és David Thewlis) alakítása megmaradt az emlékezetemben, féltem, hogy nem fog tetszeni az előadás, és hát tényleg nem is jött be annyira — a legnagyobb, sőt az egyetlen bajom Verlaine megformálójával volt. Lehet, hogy Nagy Viktor nem rossz színész, de nekem ebbe a szerepbe egyáltalán nem fért bele. Ezzel aztán számomra az egész előadás odalett. Szűcs Péter Pál OK, a fiatal Alföldi és a fiatal Leo között lavírozik, a rendezés középszerű semmilyen, V. Linda meg szerencsére nem volt annyit a darabban, hogy idegesített volna. Nagy erénye az előadásnak, hogy egy órás, ennél több nem is kell.
Jobb a film.
Három nővér, Nemzeti Színház
Prozorov, Andrej Szergejevics Znamenák István • Natalja Ivanovna, a menyasszonya, majd felesége Mészáros Piroska • Olga Udvaros Dorottya • Mása Schell Judit • Irina Péterfy Bori • Kuligin, Fjodor Iljics, tanár, Mása férje Kulka János • Versinyin, Alekszandr Ignatyevics, alezredes, ütegparancsnok Alföldi Róbert • Tuzenbach, Nyikolaj Lvovics, báró, főhadnagy Mátyássy Bence • Szoljonij, Vaszilij Vasziljevics, százados Szabó Kimmel Tamás • Csebutikin, Ivan Romanics, katonaorvos Sinkó László • Fedotyik, Alekszej Petrovics, hadnagy Szatory Dávid • Rode, Vlagyimir Karlovics, hadnagy Fehér Tibor • Ferapont, öreg szolga az elöljáróságon Hollósi Frigyes • Anfisza, öreg dada Nagy Mari
Rendező: Andrei Şerban
Csehovhoz 2010-ben nagyjából csak így lehet hozzányúlni: a lírától lecsupaszítani, komolytalannak mutatni, gúnyosan megszólaltatni. De mégsem volt túl jó… lehet, hogy nem vagyok hozzászokva a román iskolához, és ezért idegen egy kicsit, de nekem nem jött be. A színészektől sokkal többet vártam, talán Udvarost, Znamenákot és Kulkát tudnám kiemelni egy kicsit. Voltak jó ötletek, ügyesen használták a színpadot is, deee… nem tudom. Közben rájöttem, hogy a darabbal is több bajom van, de ezt már Csehovval kéne megbeszélni.
(A szereposztás eléggé érdekes: a három nővér mindegyike jóval idősebb a szerepénél. Most vagy nincs három 30 év alatti-körüli színésznő, akire rá lehetne bízni egy előadást, vagy ez is egy tudatos húzás volt a rendező részéről — mert például így Mása/Schell és Versinyin/Alföldi szépen illenek egymáshoz korban —, vagy ezekre a nevekre jönnek be a nézők.)
Térey János: Jeremiás avagy Isten hidege
Nagy Jeremiás, parlamenti képviselő László Zsolt, Nagyné Bakóczy Borbála, vagyis Bori, Jeremiás anyja, özvegy Molnár Piroska, Palánta, Jeremiás húga Gerlits Réka, Cucor, Jeremiás egykori osztálytársa és barátja Stohl András, Csige Károly, peronőr Hevér Gábor, Széll Jenő, Jeremiás volt osztálytársa Újvári Zoltán, Mókus, Jeremiás régi szerelme Bánfalvi Eszter, Dr. Pereszlényi Gyula, Jeremiás unokabátyja /Ruzicska Mátyás, halott mészáros/ Blaskó Péter, Ökrös Lóránd, Jeremiás volt osztálytársa /Verrasztó Miklós, halott építőmester/ Szarvas József, Porcelán László, Jeremiás volt osztálytársa Rátóti Zoltán, Skarlát Johanna, Jeremiás első szerelme /Maluska Dorottya, halott úrasszony/ Murányi Tünde, Kaplony Pál, Jeremiás egykori évfolyamtársa Kelemen József m.v., Dr. Poroszlay Sarolta, főpolgármester asszony, Jeremiás szeretője Söptei Andrea, Péterfia Jakab, alpolgármester Makranczi Zalán
Kusza József, nyugdíjas tornatanár Somody Kálmán m.v., Szörnyű Ottó, rendőr László Attila/Farkas Dénes, Pocsaji Gerzson Garas Dezső
Zene: Melis László, Díszlet: Antal Csaba. Jelmez: Benedek Mari. Mozgás: Gyöngyösi Tamás, Dramaturg: Németh Virág, Vörös Róbert, Rendezőasszisztens: Herpai Rita
Rendező: Valló Péter
Hát, ez se lesz a magyar drámaírás csúcsremeke. És nem a színészeken múlt.
