vészkijárat

whatevers

photo

Az ember tragédiája, Nemzeti Színház
Szerintem a legrosszabb Alföldi-rendezés, amit valaha láttam, és nem azért, mert újraértelmezte a darabot, és főleg nem azért, amiért támadni szokás jobbról. Hanem mert egy csomó parasztvakítást belevitt, és miközben voltak jó és egyedi ötletei, ezeket szépen lerombolja a baromságokkal. A legnagyobb ilyen ostobaság az autó, utálom, hogy mostanában már szinte kötelező autóval bemenni a színpadra. Totál felesleges. A londoni szín a legrosszab, hátul kis legofigurákkal molyolnak, meg valami labirintusban (?) mászkálnak, azt lehet kivetítőn nézni. És hát a szokásos Nemzeti-baj, hogy nem lehet hallani, télen még rosszabb, mert a közönség többet köhög-prüszköl. A színészeket nem kíméli az előadás, keresztül-kasul bejárják a színházat, másznak, függeszkednek, befurakodnak a nézők közé, van itt minden, de tisztességesen helytállnak. Meg voltam győződve, hogy László Zsolt Nyuszifül fog a legjobban tetszeni, ehhez képest egy mellékszereplő, Makranczi Zalán volt a legjobb szerintem (több szerepben, például ő az eszkimó, amit eredetileg Stohl játszott). Ja, és a darabot most sem sikerült megszeretnem. (Jó pont, hogy LZs végre levágatta a haját, most ismét remekül néz ki.)
(Blaskó Péter /az Úr/, LZs /Lucifer/, Szatory Dávid /Ádám/, Tenki Réka /Éva/)
kieg.: rájöttem, hogy ez az előadás a 17-20 éveseknek szól, és ha így nézzük, akkor jó lehet (eléri a célját)

  1. veszkijarat posted this

Following