vészkijárat

Székely János: A vesztesek
 
(újkori metszet: A tüzérség visszavonulásáról)
 
A csata eldőlt. Kis, puha füstök
 Pettyezik még a hegyet.
 A völgyekből a sík vidékre
 Özönlenek a vesztesek.
 Toprongyos, tántori népség -
    Hogy lehet az,
    Hogy a vesztesek azonnal elrongyosodnak,
    Gönceik elkoszosodnak,
    Korcukban tetű terem?
    Ugyan miért nyű a vereség
    Több csizmát, mint a győzelem?
 
   Miféle belső romlás
    Oldja le róluk a szíjat,
    Rágja a vásznat, a posztót,
    Ütközik át a ruhán?
 Bekötött fejjel, felkötött karral
 Mennek az ágyúk után. 
 
Kialudt lávafolyam,
 Gördülő kőzuhatag - özönlenek.
 Rendetlen, sűrű tömegben
 Okádják őket a völgyek.
 Kínlódva, tülekedve caplatnak a sárban -
    Hogy lehet az,
    Hogy a vesztesek útján
    Örökké sár van?
 Ázott posztóbűz gőzöl utánuk,
 Köpenyük fejre veszik.
    Hogy lehet az,
    Hogy a vesztes egéből
    Mindig esik?
 Apró szemű, ólmos eső veri őket,
 Hüllőhideg szél lökdösi őket,
 Képükbe öklöz az este.
 
Szótlanul mennek, kétségbeesve,
 A lószagban, verejtékszagban,
 Pörkszagban, puskaporszagban,
 Csúszkálva lépnek egymás nyomába
 A sárba -
 Cuppog a, szörcsög a csizma -,
 Mennek az ágyúk után.
 
   Csak most, ez az éjszaka rossz - azután
    Már könnyű feledni a harcot.
 Rájuk villan a lámpa:
 Izzadt, pelyhes kamaszarc,
 Borostás, torz, öreg arc,
 Gyönyörű, gyönyörű arcok.
 
   Miért ütközik ki a vesztesek arcán
    Azonnal a serte?
    Miféle szurkot izzad a bőrük?
    Szemük miféle kútba merül?
 Elhagyták felszerelésük,
 Elhányják rendre a fegyvert,
 Vonulnak védtelenül.
 
Némelyik térdre esik.
 Földbe tapossák.
 Fogát vicsorítja.
 Elesik még egy.
 Húsába vág a kerék,
 Vérében cuppog a csizma.
 Ágyú, szekér akad el:
 Szétválnak,
 S összezárkóznak a háta megett,
 Ahogy egy folyó kerülne meg
 Valamely szigetet.
 
Mennek, ömölnek hátrafelé,
 Értenek hozzá,
 Csontjukban hordják ezt a tudást.
 Apáik, apáik apái,
 Ükapáik is mindig visszavonultak,
 Nem láttak ők soha mást.
 
Vereségre termett nép,
 Évezredek óta verik,
 Egyébre se jó:
 Ez a sorsa.
 Vonul sorsába beletörődve,
 S talán még büszke is
 Erre a sorsra.
    Mert ki tudja, igaza volt-e
    A csata előtt?
 
   De most már igaza van.
 
   Ki tudja, jogos ügyért
    Szállt-e csatába?
 
   De most már jogos az ügye.
 
Vonul a füstbe, az éjbe, a sárba,
 Vonul a tájba merülve.
 
   Nem válogat a győzelem.
    Mindegy neki,
    Egyformán felemel
    Hamisat és igazat.
 
   Ám a vereség,
    Tönkrejutás, megalázás
    Jogot ad, igazat ad.
 
   A győztes igaza meghal.
    A vesztesnek igaza lesz.
    Mióta világ a világ,
    Az nyer igazán, aki veszt.
 
Mennek a lószagú éjben, a sárban,
 Kirokkan alóluk a szürke,
 Fogatuk sáncba suvad.
 De ők keblükben rejtegetik,
 Görnyedve, zihálva hátukon cipelik
 Újszülött igazukat.
 Elhányták a Fegyvert,
 A Sáncot feladták.
 Rétjüket új kasza nyírja.
 De igazuktól
 Nem tudnak megszabadulni.
 Azt örökül
 Hagyják fiaikra.
 
Okádják, egyre okádják
 Őket a völgyek,
 Áradnak a síkon,
 Mennek az ágyúk után.
 
Ezeknek olyan rossz, hogy csak
 Jobb lehet már ezután.
 Sohasem adja tetézve magát,
 Valamit megtagad tőlünk
 Mindig az élet.
 Ezeknek azonban
 Annyira semmijük sincs, hogy
 Minden övék lett.
 
Aritmikusan ollózik a lábuk,
 Füst csap utánuk,
 Szörcsög alattuk a lé.
 
Mennek szegények
 Új ezerévek
 Ezer új veresége felé.

1. simonmondja liked this
2. veszkijarat posted this